Eredetileg egy bejegyzés lett volna, de annyi mindent írtam le, hogy jobbnak láttam két részre szedni a beszámolót :)
Rengeteg előnye van, ha az ember Ausztráliában lakik. Az egyik ilyen, hogy olyan gyönyörű helyekre, mint Fidzsi nagyon olcsón kap repülőjegyet. Igazából csak a haza érkezésünk után akartam megírni az összefoglalót, de annyi csodálatos dolog van itt, hogy féltem nem fogom tudni átadni csak az emlékeimből azt, amit itt tapasztaltam!
Előkészületek
Körülbelül két hónapja vettük meg a jegyeket, de csak a múlt héten kezdtünk el igazán felkészülni az útra:
- szállást foglaltunk egy backpacker szállón (ez volt a legolcsóbb, a puritán körülmények meg egyikünket sem zavarja), Ratu Kini: http://www.ratukinidiveresort.com.fj/
- eljutás a szállásra
- biztosítás:
+ vagyon: a bankban kötöttem és 2000 dolcsiig biztosítja a dolgaimat, de csak 9$/hónap
+ egészség: ezt a Medibanknál (egészségbiztosító) intéztem és egy hétre 33$-ba került
- pénz: erre kiváltottam egy Travelcard-ot, ugyanis ha az ausztrál bankkártyámmal fizetnék külföldön, akkor minden alkalommal +5$-t kell fizetnem.
- amikre nem gondoltam:
+ telefon: mivel előfizetéses a telefonom, úgy gondoltam, hogy minden probléma nélkül tudok majd telefonálni. Nem így lett, gyakorlatilag a megérkezéstől kezdve csak mp3 lejátszóként funkcionált.
+ minden értelemben a világvégére megyünk :)
Péntek
Reggel fél hétkor indult a gépünk, de nekünk négy harmincra kinn kellett lennünk, mert kilencven perccel indulás előtt lezárták a becsekkolást. Kisebb várakozás után végre a gépen voltunk. Nadi (kimondva: Nandi) Fidzsi harmadik legnagyobb városa és négyórányi repülő útra van Sydneytől, valamint plusz két időzónányira. Ez annyit tesz, hogy jelenleg kereken 12 órával előbb kezdem a napot, mint Magyarország. Alighogy kiszálltunk megcsapott minket a meleg (30°C) és az embertelen páratartalom.
Minden különösebb gond nélkül átjutottunk a vámon és a biokontrollon. Ausztráliához hasonlóan próbálják védeni a természetes állat- és növényvilágot, mindenféle turista kedvenctől.
Itt ütköztünk az első akadályba. Egy szigetre megyünk, de fogalmunk sem volt hol van az a kikötő, ahonnan egyáltalán eljuthatunk oda. Szerencsére Ádám korábban irt a szállónak, akik azontúl, hogy foglaltak nekünk jegyet egy kompra, küldtek egy egyszemélyes fogadó bizottságot. A kedves hölgy pedig hatalmas megérzéssel megszólított minket, hogy hova szeretnénk menni, mire Ádám mondta, hogy Mana Islandra ő meg megmutatta Ádi nevét a nála levő egyik papíron :) Elkísért minket a buszmegállóba, ahonnan egy eléggé újszerű busz vett fel és vitt el a kikötőbe. Sajnos, amit Nadiból láttunk a kikötőig vezető úton az nem igazán volt paradicsomi, de még élhetőnek is nehezen nevezhető európai szemmel.
A jegyeket elintéztük, megittunk egy Coronat és már indultunk is. Ezeket a szigeteket, gyerekkoromtól kezdve, mindig úgy képzeltem el, hogy egy homokos, kör alakú placc pár pálmafával. Olyan borzasztó nagyot nem tévedtem, viszont a valóság ezerszer több látnivalót tartogat. Mindegyik sziget más és más, bár ezt remélem, hogy a képek megfelelően visszaadják majd.
Nagyjából egy órányi hajózás után kikötöttünk a célunknál. A környezet lélegzetelállító volt, az emberek kedvesek és nagyon ráérősek. Még az ausztrálokra is rátesznek egy lapáttal.
A szállásunk elég puritán: két ágy, egy ventilátor, egy használható, de hasznavehetetlen légkondi, miután az ablakon csak napellenző és szúnyogháló van. A fürdőben van angol WC, a zuhanyzóban viszont csak hideg víz, bár ez itt áldás miután éjszaka sem megy 28 fok alá a hőmérséklet.
Csapról nem szabad vizet inni, ezért az itt vett artézi vízzel vagy a szálló területén gyűjtött esővízzel mosunk fogat is.
A szállásunk gyakorlatilag egybeépült az egyik helyi faluval, amitől az egésznek nagyon családias a hangulata. Például tőlünk, talán 100m-re van az adventista iskola. A képeken is láthatjátok, hogy ezek az emberek nem gazdagok. Eléggé lepukkant bodegákban élnek. Mikor először megláttam a házaikat azt hittem, hogy ők is az úgy nevezett „mély szegénységben” élők népes táborát gyarapítják. Szerencsére, és nem először, csalódnom kellett a hülye feltételezéseimben :)
Szóval, azért élnek ilyen faházakban, mert a fa hozzáférhető a szigeten, mivel itt nincs semmilyen bányászat, ha valaki más épületben akarna lakni, annak ide kellene szállíttatnia az építőanyagot, ami nem olcsó.
Egyszerű ruhákat hordanak, hiszen folyamatosan meleg van. Egyáltalán nem elmaradottak annak ellenére, hogy alig van TV a szigeten, ugyanis eddig majdnem mindenkinél láttam okos telefont. Internetről kicsit később.
Pénteken kicsit bekanyarítottunk a megérkezés örömére, viszont megtanultam egy őrült jó kártyajátékot, amit lehet akár ketten, akár hatan is játszani, amit itt csak úgy hívnak, hogy a brazil játék, mert két brazil lány tanította nekik.
Szombat
A reggel nem úgy indult, mint azt szerettük volna. Az előző este következményeként a tervezett hét órai kelés tizenegyre csúszott, viszont közel volt az ebéd, ami egy nagyobb szelet hawaii pizza volt sült krumplival. Délután kicsit felhős volt az ég, ezért kifeküdtem még egy kicsit aludni. Természetesen a beborult idő ellenére pirosra égtem. Két alvás között, azért bementem egy kicsit úszni. Hihetetlen volt, hogy a parttól 20-30m-re, ahol véget ért a zátony, telis-tele volt a víz mindenféle színes hallal, pl: Némóval.
Vacsora előtt még átmentünk a sziget túloldalára. Ez nagyjából tíz percbe került. Ott van egy resort spaval, tengerre néző medencével. Mégsem gondoltam azt, hogy el akarnám cserélni a szállásom. Nézelődés közben egyszer csak felbukkant hat vagy hét kutya. Abban a pillanatban mindkettőnkbe vigyázba állt az a bizonyos dolog. Szerencsére velünk egyáltalán nem foglalkoztak, ugyanis éppen apály volt és a visszamaradt vízből szedték ki a rákokat és a halakat. Egyébként a szigeten rengeteg kutya van, de egyik sem veszélyes emberre.
Estére bolognai spagettit ettünk vagy, ahogy itt hívják spagetti bolo-t.
Vasárnap
Végre sikerült időben kelni! Reggeli után heverészés az árnyékban ebédig. Délután csatlakoztam Ádámhoz, mikor a West Winghez mentek merülni. Bár én csak egy pipával úsztam a felszínen a közeli zátony lélegzetelállító volt. Már 2-3m mélységben is mindenféle trópusi halat lehetett látni. Vacsi után minden nap van egy külön program a vendégek szórakoztatására. Ma este polinéz tűztánc volt.
Még csak vasárnap van, de úgy érzem, mintha már egy hete itt lennénk és a pénteki elutazás valamikor jövőre lesz. Nagyon lassan telik az idő, de egyáltalán nem bánom.
Hétfő
Ádámmal ma is mentünk merülni, illetve ő merült én meg csak élveztem a vége láthatatlan tengert. Ma egy német testvérpár is csatlakozott hozzánk, Lucas és Leonei. Így öten a merülés vezetővel, Olivier-vel, együtt mentünk az első zátonyhoz, ami közel van Monuriki szigetéhez. Ha valakinek ismerős a sziget neve az nem véletlen, ha mégsem, akkor segítek egy kicsit: Tom Hanks, röplabda, lakatlan sziget!
Igen, itt forgatták a Cast away, magyarul Számkivetett, című Tom Hanks filmet. Ezért merülés után partra is szálltunk és némi keresgélést követően megtaláltunk az utat arra az oromra ahonnan Tom kémlelte a messzeséget. Mivel én csak egy neoprén zokniban voltam, így különösen át tudtam élni, hogy milyen lehetett itt nap, mint nap meztéláb fel-alá rohangálni. Egyébként a látvány mesés volt, minden fájdalmat megért. Mire leértünk Joe, a motorcsónak vezetője, is visszaért. Innen mentünk újra a West Wing helyszínre, ahol a srácok megint láttak 3-4 cápát és 6-7 sas ráját.
Amit Tom látott:
Amit mi láttunk:
Nagyszerű nap volt. Kár, hogy már vége :)
Így, hogy a világ végére kerültünk és a telefonom is halott volt mostanra kisebb elvonási tüneteim lettek, ezért vettem egy háromnapos internet hozzáférést. Ez van…
---------------------------
Nemsokára folyt. köv. :)
