Egy hét a paradicsomban... 2. rész

A folytatás! 

Ha lemaradtál az elejéről, akkor itt elolvashatod: http://felfedezzuk-sydneyt.blogspot.com.au/2013/11/egy-het-paradicsomban-1-resz.html

Kedd

Kedd a pihenés napja volt. Sajnos fel is kaptam egy rossz szokást. Mivel 10-től 13-ig minden nap lekapcsolták az áramot, így jobb híján aludtam. Bár ebben a melegben (36°C) mást nem is nagyon lehet csinálni. Még fürödni se, mert pillanatok alatt leég a fehér ember fia :)

Este Sam az egyik fidzsii szórakoztató készített nekünk Kavát. Ez egy tradicionális ital, amit egy, a szigeteken termő növény porított gyökeréből készítenek (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kava). Régen a szertartásra összegyűltek a klánok vezetői és a törzsfőnök. Minden klánnak meg volt a maga része: az egyik hozta a kava őrleményt, a másik a tálat, a harmadik a kókuszdió héjából készült edényeket, a negyedik, aki a testőr volt, elkészítette az italt. Minden ivás előtt meg kellett köszönni (Bulá!), majd miután megittam ezt a leginkább sáros vízszínű folyadékot, háromszor kellett tapsolni és Vinaka! felkiáltással megköszönni. Bár mind a két szó köszönömöt jelent „Bula” inkább köszöntés féle, de ahogy Sam mondta: - Bula means happyness, life, love and everything. 

Két kava ivás között Sam mesélt egy kicsit a múltról. A fidzsiiek szintén kannibálok voltak. Mikor az egyik klán legyőzte a másikat, akkor a vesztesek holttesteit a főnök elé vitték, aki a sziget legmagasabb pontján lakott, majd főzés vagy sütés után megettek, ahogyan a korai misszionáriusokból is csak csontok maradtak. Mára, mint ahogy írtam is, civilizált nép, akik három nyelven beszélnek anyanyelvi szinten. Angol, fidzsii, hindi. Bár igazából kétféle fidzsii nyelvet beszélnek. Az egyik az általános fidzsii, amit az iskolában tanulnak, a másik pedig az a dialektus, amit közösségtől tanulnak. A dialektusok annyira különbözőek is lehetnek, hogy ha így beszélne két külön szigetről származó őslakos, akkor nem értenék meg egymást. Egyébként egymás között folyamatosan a saját nyelvükön beszélnek, ami nekem nagyon furcsa volt, mert arra számítottam (ugye, egy újabb hülye feltételezés), hogy 300 évnyi angol megszállás után már nincs is saját nyelvük. Ezek után kevésbé tartok attól, hogy a sok idegen nyelvi oktatás a magyar nyelv rovására menne.

Szerda

Az utolsó nap a szigeten. Ma átmegyünk a sziget másik felére. Állítólag ott van egy olyan partszakasz, ahol lehet látni teknősöket és kisebb cápákat 2-3m mélységben.

Bár jót gyalogoltunk, sajnos a túlparton a tenger nagyon viharos volt, ezért meg sem próbáltunk bemenni, ellenben elindultunk körbe visszafelé. Eleinte homokos parton, majd köveken sétáltunk, majd mikor kifogytunk ezekből úszni kezdtünk. Bevallom, azt hittem közelebb lesz az part, amit ki néztünk, de szerintem legalább negyven percig tartott még újra le tudtam tenni a lábam.

Tegnap érkezett három dán lány és egy amerikai srác. A többség nem úgy csinálja a nyaralást, mint mi. Két-három napot töltenek csak egy helyen, majd tovább utaznak a következő szigetre vagy az USA-ba. Szóval a dán lányok bele is vetették magukat a búvárkodásba, mert a szálló oktatóközpontként (PADI) is működik és egészen „dive master” szintig vizsgáztatnak. Ez 2.000 fidzsi dollárba kerül, ami kb. 240.000,- Ft-nak felel meg. Fogalmam sincs, h otthon ez mennyibe kerül :)

Szóval a három lány holnap már vizsgázik is az első szintből. Nagyon lelkesek. Az amerikai srác majd jön velünk csütörtökön Nadiba, de onnan már megy vissza New York-ba. Ő, az elmúlt 13 hónapban bejárta a Pacific-Asia régió hátizsákos szállóit, mert egy utazási blognak irt beszámolókat ezekről a helyekről ők meg ezért fizettek neki. Nem biztos, hogy visszautasítanék egy ilyen ajánlatot, még akkor is, ha ezek a legolcsóbb szállások!

A ma esti szórakoztató program a "Crab race" volt. Összefogdostak kis rákokat a partról és számokat irtak a házukra. Mindenki kiválaszthatott egyet és már ment is a három fordulós verseny. Sajnos az enyém már az elején elvérzett :( Ettől függetlenül jó móka volt :D

Csütörtök

Elérkezett ez a nap is. Utoljára nézem a tengert reggeli közben. Valahogy az időjárás is megérezte, hogy haza indulunk, mert a héten most először igazán borús az ég, valamint hol zuhog, hol nem. Szerencsére mire elindultunk a kis lélekvesztővel a főszigetre, addigra csak a szél maradt.

Reggeli végén az egyik instruktorral, Evaval beszélgettem egy kicsit. Írországból származik, de már kilenc éve van Fidzsin. Egészen pontosan szigetről szigetre költözött, mire kapott állandó munkát itt. Megkérdeztem tőle, hogy miért szeret itt lenni, mire azt mondta: - Mikor először leszálltam a repülőről, valami végtelen nyugalom töltött el és éreztem, hogy ez az én helyem. Írország mindig is hazám marad, de ide tartozom, ez az én helyem.

Elindult a kis hajónk, a méteres hullámok között, Nadiba, ami másfél órányi rodeózást jelentett a vizen. Innen korábbi vendéglátóink vittek el a következő szálláshelyünkre, mint utolsó egy szívességként. Csak, hogy érezzétek mennyivel drágább egy kis sziget. Manán egy éjszaka 100 F$, míg itt Nadiba 22F$.

Egy estére pont megfelelő volt a szállás főleg, a medence miatt.

Délután még bementünk Nadi központjába. Igazán lehangoló látvány volt Mana után. Koszos, mocskos, és az emberek egyáltalán nem voltak udvariasak. Visszagondolva az eredeti terveinkre, már nagyon örülök, hogy végül nem töltöttünk több időt itt.

 

Péntek

Reggel hétre mentünk a reptérre becsekkoltunk. Vettem még pár hűtő mágnest és már indultunk is. Leszálláskor Eva szavai jutottak eszembe Fidzsiről és a helyünkről. Én Sydneyvel kapcsolatban érzem ugyanazt.

Elképesztő egy hét volt, de azért maradt bennem hiány. Jó lenne jövőre vissza menni, csak egy másik szigetre!

Bula!